• Magyar (HU)
  • English (UK)

Sidebar

Vészabó Noémi

„Törtfényű kagylókkal érkeztem…”

Üvegszilákon járok. Szerteszórt csillámai, mint gyémánt szikráznak az úton előttem.

Amilyen gyönyörű, olyan fájdalmas minden lépés.

Festő vagyok.

A világnak festek, de én nem érzem magam evilágra valónak.

Szívem olykor értelmem előtt szalad sebesen.

Megkaptam a röpülés boldogságát, de a hétköznapokban gyámoltalan gyerek maradtam.

Szertelen vagyok és védtelen, aki sokak szeretetében lázasan lobog.

Veszedelmek idején a lelkemmel védekezem és szomorúságaim fölé kék egeket festek.

A lehetetlent akarom megérinteni. A teremtés misztériuma érdekel.

Megadtam magam a sorsomnak. Kegyelmi állapotban lebeghetek. Áldott és átkozott terhet cipelek vállaimon.

Kagyló vagyok, mely igazgyöngyöt szül a világra.

Haláltáncomra az élet növeszt szárnyakat.

Megadom magam újra és újra. Sorsom a reám szabott gyönyörű keserűség. Viselem.

Keresztre feszítem magam, hogy leszálljak a saját elmém teremtette poklok mélyére, majd megtaláljam a mennyország illúzióját, hogy újra összegyúrjam magam szerelemből, magányból és színekből.

Boldog vagyok, mert nem ragaszkodom ahhoz, hogy igazam legyen, mert senkinek nincs igaza és mindenkinek van igazsága.

Az elragadtatást Isten illatának hiszem.

Kitartok a boldogságba vetett hitemben, bár félek, hogy nem is létezik. Az emberiség megkapta a boldogság helyett a művészetet, így lettünk átkozottan áldottak, káprázattal agyongyötörtek és illúziókkal becsapottak.

Az ember lehet maga a szabadság, mely végtelen, de jó tartozni valakihez, valahová.

Remélem, ha majd egyszer lejár az időm, nem úgy hagyom itt a világot, ahogyan találtam.

Vészabó Noémi

veszabonoemi.hu

ozio_gallery_nano
Ozio Gallery made with ❤ by turismo.eu/fuerteventura