• Magyar (HU)
  • English (UK)

Sidebar

„Szeretek róka lenni a saját tyúkólamban.”

A Nógrád megyében, Jobbágyi községben született Zoltán már az általános iskolában is kiemelkedett rajzkészségével, rajzszakkörre is járt, de paraszti származású szülei csak legyintettek, mondván, majd kapálás után ráér fi
rkálgatni. Rajztanára, Jójárt Zoltán, azonban meglátta a rossz tanulóban szunnyadó tehetséget: felkarolta, ösztönözte és mesélt neki a művészetről. A sikerélményt akkoriban olyan apróságok jelentették, mint amikor a szakmunkás iskolában cigarettát adtak neki egy rajzáért, vagy az építőipari technikumban lerajzoltattak vele egy épületet egy pályázathoz, a végeredményt pedig kiállították.

Azonban a környezete érdektelensége miatt lassan feledésbe merült ez a hobbi, és csak középkorú férfiként ragadott újra ceruzát és ecsetet. Ennek apropója egy dupla tragédia volt, ugyanis Zoltán elvesztette édesanyját és öccsét is. Az alkotás terápiaként segítette át a gyász fázisain. Először az unokahúga fényképét vette a keze ügyébe, és miután jobban sikerült az arról másolt rajz, mint várta, felbátorodott, és egyre inkább beletemetkezett a színekbe és formákba. Teljesen magával ragadta a folyamat, kisimította elgyötört lelkét, majd egyre többször festett gondolatban is, várva, hogy mikor szellemülhet át újra a vászon előtt.

A következő fordulópont az életében egy újabb traumához köthető, ugyanis feleségével elváltak útjaik. A klasszikus ház-gyerek-kutya idill után éles váltás volt 40 évesen új életet kezdeni. Ekkor, 2010-ben, egy barátja meghívására Mexikóba utazott, hogy az új élmények feledtessék vele a fájdalmait. Élete első repülése után, idegen nyelvtudás híján, kevés pénzzel, ám annál nagyobb bizonytalanságban lépett be Dél-Amerikába. Ám ami ott fogadta, minden várakozását felülmúlta: az egy hónapra tervezett nyaralásból – kisebb megszakításokkal – négy év lett, ezalatt pedig feltöltődött a helyiek barátságos, nyugodt, jókedvű életszemléletével. Zoltán magába szívta a tájakat, színeket, hangulatokat, és egyfolytában alkotott. A Karib-tenger partjainál, a mesés Yucatán-félszigeten tengette napjait, miközben egyre több megrendelése, kiállítása lett. Máig egyik legkedvesebb emléke az a mexikói kiállítás, amelyet Tulumban,  a Pepe Néro Clubban rendeztek a munkáiból, és a megnyitó egy óriási bulivá nőtte ki magát 150 látogatóval, élőzenével, magyar hegedűslánnyal, majd két lemezlovassal. Végül kislánya miatt döntött úgy, hogy hazaköltözik.

Egy váratlan hazai siker is kopogtatott az ajtaján, amikor Fonyódon egy művészeti alkotótábort szervezett. Ottani műtermébe látogatott egy barátja, a rendező Pánovics Rajmund és párja, Farkas Viktória színésznő, majd a beszélgetésből fotózás, végül forgatás lett. A spontán, kötetlen ötletből pedig mozifilm készült Jacky's World címmel, amelyet először a Toldiban, majd az ország húsz egyéb mozitermében is bemutattak.

Hazaköltözése után szép lassan újra családot alapított és barátokra lelt, és bár folyamatos anyagi nehézségei megkeserítették mindennapjait, elkezdte felépíteni az álmait. Ebben segített két művészbarát, akik felajánlották, hogy közösen hozzanak létre valamit a Kazinczy utca 30. szám alatti – akkor még üres – pincehelyiségben. Bár a barátok elképzelései és útjai különváltak, Zoltán elkezdte egyedül kivitelezni azt, amit már fejben összerakott: egy interaktív műtermet és kiállítóteret. Bár eléggé reménytelennek tűnt a küldetés, és nem sokan hittek benne, a festő egyfolytában dolgozott rajta, hideg téli estéken is a fűtetlen pincében szorgoskodva, miközben számos önzetlen társ szegődött mellé. A galéria sok viszontagság árán 2014-ben nyitotta meg kapuit, akkor még Kazicum néven, jelenleg Jancsó Art Gallery-ként. A pincehelyiség azóta szerdától szombatig 16:00 órától 20:00 óráig tart nyitva, és az állandó, vegyes stílusú tárlatok mellett időről időre izgalmas előadások, nyilvános utcai festések is a programok részét képezik.

Mivel Jancsó autodidakta módon képezte magát, boldogan ad teret a lelkes amatőröknek is. Fő célja befogadni a művészet vadhajtásait, továbbá lerombolni a művészet körüli misztériumot és testközelségbe hozni az alkotást az érdeklődők számára. Zoltán büszke rá, hogy az azóta is önerőből futó, sikeres vállalkozásában csupa kedves, tehetséges, egymást nem gáncsoló művészt fog össze, akik rendszeresen összejárnak a galéria falain belül és kívül is. A kiállítások kinőtték magukat, hiszen a közeli Szimpla Kertben is gyakran vendégeskednek a képek. Az oda-, illetve a kiállítótérbe látogatók nagy része külföldi, hiszen a bulinegyed közepén található ez a kis kultúrsziget, és igazán lelkesítőek a visszajelzések a világ minden pontjáról.

A festőművész a saját életéből merített témákat szereti vászonra vinni: ez lehet negatív élmény, például egy rossz álom, egy családtag elvesztése, hitelcsapda, vagy pozitív, mint a gyönyörű mexikói tengerpart. Tájképet csak akkor fest, ha járt már a helyszínen és „áthatolt a szűrőjén”, ezért nem szívesen dolgozik megrendelésre, mert tart tőle, hogy lelketlen rutinmunkává silányul, amivel nem tud azonosulni. Zoltán úgy fogalmaz, hogy szeret róka lenni a saját tyúkóljában. Mint műkedvelő, szereti a humoros társadalomkritikát és a fricskákat, továbbá kedveli Cézanne színeit, Picasso bátorságát és humorát, Bosch őrültségét, Modigliani látásmódját, valamint Paál László tájképeit.

Amikor épp nem a családjával van, egyfolytában szervezkedik, ötletel és alkot, valamint népszerűsíti a galériát és a hozzá köthető eseményeket, közösségi programokat, pályázatokat. Jancsó Zoltán a hitéből építette fel újra és újra önmagát és az álmait, és az élet szerencsére őt igazolta.

Kovács-Tóth Noémi

Forrás: Noémiában az élet