• English (UK)
  • Magyar (HU)

Sidebar

Fecskés Beáta

Egyszer azt mondta egy kedves barátom, hogy annyi mindent megéltem és túléltem, mely tíz emberöltőre elég lenne. Mi tagadás, megéltem születést, halált, elválást, betegséget, többször elbuktam, és mindannyiszor felkeltem. Szabadkán születtem, a régi Jugoszláviában, ahol arra neveltek, hogy csak én magam lehetek az életem alakítója.
Nem tudom, hogy a zaklatott életutam volt-e az apropója annak, hogy elkezdtem festeni. Valamiért, mindig is elvarázsoltak a színharmóniák, és bár alapvetően gazdasági területeken dolgoztam, a szabadidős tevékenységeim folyton a kreativitás, alkotás köré csoportosultak. Sminkmesterként 7 évet töltöttem a divatszakmában, továbbra is hobbiként űzve, miközben kőkemény üzletasszonyként dolgoztam munkaidőben. Napközben a számok és szerződések töltötték ki a gondolataimat, de munkaidő után divatfotózásokon készítettem meghökkentő, néha kubista sminkeket.
Ám valamiért ez nem volt elég. Továbbra is legbelül volt valami űr, soha nem tudtam teljesen elégedett lenni, nem a munka végeredményével, hanem az élménnyel, amit okozott. Kevés volt. Nem ezt akartam. Fogalmam sem volt, hogy mit, de nem ezt.
Majd nagyjából 2014-ben, kíváncsiságból, szórakozásból, vettem egy akvarell készletet, néhány ecsetet, és néhány ív akvarell papírt. Nem terveztem, egyszerűen, hirtelen ötlettől vezérelve, amikor elmentem egy művészbolt ajtaja előtt, visszafordultam, bementem, és megvettem őket. Nagyon jó móka volt, kedves kis időtöltés, de ez sem volt elég. Hiányzott valami mélység, patina, és bár igen könnyedén elsajátítottam az alapokat, sosem tudtam benne teljesen elmerülni.
Ekkor már tudatosan kerestem valami többet, jobbat. Szerencsémre, nem vesztegettem sem időt, sem pénzt, mindenféle élményfestő kurzusokra, rögtön rátaláltam a Mesteremre, Gasztonyi Kálmán festőművészre, aki a realista olajfestés rejtelmeire tanít, 2016 óta. Nem akartam csak azért absztraktot, kubistát festeni, mert nem tudok mást. Azért tanulom és gyakorlom szorgalmasan ma is a realista olajfestést, mert ha végül a kubizmust választom, akkor az azért legyen, mert úgy döntök, és ne azért, mert nincs más lehetőségem. A Mesterem nem szab gátat a képzeletemnek, nem próbál eltántorítani a saját stílusomtól azáltal, hogy rám kényszerít mást. Rengeteget tanulok tőle, és rengeteget köszönhetek neki. Mert végül az olajfestés lett az az út, amelyben kiteljesedhetek. Ekkor érzek teljes nyugalmat és elégedettséget. Nem űz már valami megfoghatatlan elégedetlenség, úgy érzem, hogy ebben leltem igazi önmagamra. Soha nem voltam még ennyire kiegyensúlyozott és elégedett.
A festés immár életem elengedhetetlen része. Három napot bírok ki, anélkül, hogy ne kezdjek nyugtalan lenni, festés nélkül. Olyannyira belém ivódott, hogy a civil munkám is ebbe az irányba haladt: jelenleg művészeti managerként dolgozom.
Minél többet festek, annál több felfedezni, megtanulni valóra lelek. Amikor úgy érzem, hogy elsajátítottam egy technikát, hirtelen megjelenik további tucatnyi, még zárt ajtó, melyekről addig nem is tudtam, hogy léteznek. Majd újabb ajtót sikerül megnyitnom, ami mögött további zárt ajtók sorakoznak. Már tudom, hogy a tanulásomnak soha nem lesz vége. Soha nem jön el az a pillanat, amikor elégedetten hátradőlhetek, hogy már nincs mit tanulnom. De minden nappal, minden megfestett képpel jobb leszek, és több leszek. Ha csak ennyit adhatok a világnak, már megérte.